A vermut kifogástalan alapanyagai

Csak ritkán vannak nagyobb ünnepségek, bulik, partik és baráti összejövetelek szeszes italok nélkül, és valljuk be, ha vannak is, ott nem sokan érzik jól magukat. Az ínyencségek közül a vermut, gin, vodka és pálinka sokak nagy kedvence, ezért főként ezek kerülnek elő ilyenkor. Ezek leginkább az ízük miatt kedveltek, illetve azért is, mert feloldják a gátlásokat és az emberek jobban meg tudnak nyílni egymás előtt. Természetesen sohasem szabad túlzásba esni, hiszen ennek a vermut szerelmesei másnap isszák meg a levét.

De miért is szeretik olyan sokan ezt az itókát? Nos, a vermut nem más, mint egy sajátosan ízesített borféle. A finomság elkészítéséhez fehérbort és számos karakteres fűszert használnak fel a hozzáértők. Ide sorolható a koriander, bodzavirág, szegfűszeg és sok egyéb, igen sajátos alapanyag. Ezek adják meg azt a különleges ízt, aminek sokan egyszerűen nem tudnak ellenállni.

Ezt úgy érik el, hogy a fűszernövényeket magas alkoholtartalmú szeszbe áztatják, majd egyes vermut típusoknál a nedűt le is párolják. Ezt követi pedig a párlatnak a fehérborral történő vegyítése. Ez az ital nyugodtan fogyasztható önmagában, jégre töltve vagy egy remek koktél alapanyagaként is. Azt még érdemes megjegyezni itt, hogy a vermut változatok cukortartalma jelentősen eltérő lehet. Ezért is lehet beszélni hozzáadott cukor nélküli, extra dry, illetve cukor hozzáadásával készült bianco típusokról.

Aki szereti ezt a finomságot, biztosan kipróbálta már a Cinzano, Garrone vagy Martini márkát. Ezeknek a fűszerezése igen sokban eltér, így minden egyes fajta egy egyedülálló ízvilággal rendelkezik. A nedű nyáron is nagy kedvenc, ugyanis alacsony alkoholtartalma miatt, jó hidegen kiváló hűsítő lehet.