Mit akar mondani a belső motiváció?

Mit akar mondani a belső motiváció?

Ha alaposan körülnézünk a világban, akkor nagyon könnyen rájöhetünk arra, hogy valami nincs rendben. Valójában sok minden félresiklott az évszázadok során, de a legtöbb dolog az újkornak nevezett időszakban következett be. Az ember egyszerűen elveszítette a kapcsolatát a természeten túl a saját énjével is, háttérbe szorítva a belső motiváció minden megnyilvánulását. Bátran kimondhatjuk, hogy ennek az egyik fő oka a nyugatias életmód, a törtető előrejutás és a pénz hajhászat. Hajlandóak vagyunk mindent feláldozni egy jó munkahelyért, így teljesen lemondunk a belső motiváció késztetéseiről és inkább azt csináljuk, amit a társadalom elvár tőlünk. Megfelelés kényszer, bevésődött szülői parancsok, mind oda vezetnek, hogy teljesen mások legyünk, mint akik valójában akarunk.

Ez a meghasonulás pedig egyértelműen megával hozz a lelki és mentális problémák egész sorát, amik gyakran fizikai szinten is megnyilvánulnak. Ha valamire egyszerűen nem érezzük a belső motiváció késztetését, akkor teljesen robot módon fogunk csak nekilátni az elvégzésének és semmi örömöt nem találunk abban. A tevékenység alatt, de után sem érezzük, miszerint ez emelt volna bennünket. A legrosszabb mégis az, amikor válaszút elé érkezünk és a belső motiváció terelne bennünket egy adott irányba, de hallgatva az intelmekre, kénytelenek vagyunk ellentétesen cselekedni, mint szeretnénk. Ez komolyan rányomja bélyegét a további életünkre. Eljött az ideje, hogy mindennek véget vessünk. Meg kell tanulnunk, hogy a belső motiváció az a mi valódi énünk, aki tudja merre érdemes indulni. Hallgassunk a sugallatokra és akkor végre elérhetjük a boldogságot, amire mindig vágytunk.