Mindenki találkozott már azzal a kellemetlen problémával, hogy az autója szélvédőjére felverődött kisebb-nagyobb kavicsok sérüléseket okoztak gépjárművén. Az sem ismeretlen, hogy a kiszámíthatatlan időjárás okoz különféle sérüléseket autónkon.Azonban, ha nem fordulunk időben megfelelő szakemberekhez a kisebb károkkal, nagyobb is lehet a baj. Ne feledjük, hogy a biztonságos közlekedés egyik alapfeltétele a tökéletes látási körülmények megteremtése, így a szélvédőt ért károkat minél előbb orvosolni kell, hiszen saját és utasaink épségét is kockáztathatjuk, mindemellett később komolyabb költségekre is számíthatunk, ha elhanyagoljuk a kisebb károk javíttatását. Napjainkban azonban már nagyon sok lehetőség adott ezeknek a kisebb károknak a megoldására, például a helyszíni szélvédőcsere is lehetséges megoldás. A helyszíni szélvédőcsere alatt azt kell érteni, hogy néhány szerviz többek között mobil szervizként is működik, ugyanis a szakemberek rövid időn belül képesek lebonyolítani a cserét, méghozzá úgy, hogy otthonunknál vagy munkahelyünknél végzik el a műveletet, természetesen ugyanazokkal a minőségi szerszámokkal és eszközökkel, amik a műhely polcain sorakoznak. Ezeknek köszönhetően a helyszíntől függetlenül a szélvédőcsere mindig gondos és precíz. Nagyon gyakran bekövetkezhet ugyanis, hogy a hétköznapi teendőkkel párhuzamosan az embereknek nincsen ideje a kőfelverődés javításának a feladataival törődni, ugyanis egy autószerviz felkeresése és a várakozási idő csak tovább növeli majd az elvégzendő feladatok listáját. Ilyen esetekben jön kapóra az olyan szolgáltatás, amely házhoz érkezik, vagyis a helyszíni szélvédőcsere.
