Kevesen vannak, akik örömmel veszik tudomásul, ha a lakásuk valamelyik részén repedések keletkeznek a tartószerkezetben. Ez komoly gondokat jelenthet, főleg, ha a beton részek azok, amik ki vannak téve a sérülésnek. Megeshet, hogy talajmozgások okozzák a szerkezeti hibákat, de az sem kizárt, hogy a zord időjárási körülmények miatt jön ez létre. Bárhogyan is a kiváltó ok felkutatását követően a tüneti kezelés sem maradhat el, ami általában a javítóhabarcs használata során érvényesül. A Sika MonoTop®-3020 kiválóan felvihető és remekül elsimítható.
Meggátolja a szén-dioxid bejutását a felületbe és a későbbi repedések keletkezését létrejöttét szintén mérsékli. Egyszerűen lehet dolgozni vele, amihez elég minimális gyakorlat. A javítóhabarcs használata révén meggátolhatók a szerkezeti hibák továbbfejlődése. Sokan hajlamosak arra, hogy elhanyagolják az ilyen jellegű problémákat. Megesik, hogy az első jelek után csak évekkel történik meg a lényegi javítás, ami nagy hiba. A javítóhabarcs használata ugyanakkor eléri a kívánt eredményt. Természetesen ahhoz, hogy ez megtörténjen be kell tartani néhány alapvető szabályt.
Az előkészületek, a felületek megtisztítása a portól és egyéb szennyeződésektől semmi esetre sem maradjon el. A jó tapadás csak így biztosítható. Az időjárási körülmények is feleljenek meg, hiszen nagy forróságban, fokozott napsütés alkalmával, esőben, illetve fagyok idején nem végezhető a javítóhabarcs használata. A kiváló termékek pontos megismerésére lehetőség nyílik a hun.sika.com weboldalon, valamint további hasznos tanácsok találhatók itt a kivitelezésekhez.